Sárkányfölde
II.fejezet
Egy szombati nap, amikor éppen olvasni indultam, kicsit messzebbre bolyongtam a hátsó kertünkben és két furcsán összenőtt fát találtam, amik első ránézésre úgy néztek ki együtt, mint egy kapu.
- De fura erre még sosem jártam. - gondolkozok el hangosan, aztán átmegyek a két fa között. A következő pillanatban fura és egyben fájdalmas érzés kerített hatalmába, az egész erdős rész, ahol voltam furán elkezdett forogni, a fák lombjai és a törzsük eggyé olvadt, majd egy furcsa érzés hasított a jobb kezembe, a csuklóm belső felére. Aztán elájultam. Álmomban tűzet láttam, nem tudom ez mit jelenthet, de majd talán később megnézem egy álmos könyvben. A tűz bekerített és fojtogatott.
Aztán felriadtam. A kezeim és a lábaim fáztak, ahogy ránéztem az órára megdöbbenten láttam, hogy több, mint egy órát eszméletlenül feküdtem a földön és senki nem keresett. Fura. Aztán, amikor felkeltem és megtöröltem a poros kezemet egy furcsa jelre lettem figyelmes a csuklóm belső felén. Úgy nézett ki mintha valami megégetett volna, furcsa cikk-cakkos jel volt, sosem láttam még ehhez hasonlót.
Későre járt, úgyhogy a könyvemmel a kezembe visszamentem a házba. A nővérem és az édesanyám engem vártak a vacsorával.
Későre járt, úgyhogy a könyvemmel a kezembe visszamentem a házba. A nővérem és az édesanyám engem vártak a vacsorával.
- Hol jártál? - kérdezi anyu.
- Csak az erdőben olvastam egy fa tövében és elaludtam. - mondom, miközben kiszedek a fekete hajamból egy falevelet.
A vacsora a kedvencem volt; lasagne, ebből az ételből képes voltam akár három tányérral is bevágni, pedig vékony termetem miatt nem éppen én eszek a legtöbbet a családban. Átbeszéltük a mai napot vacsora közben, anyu nagyon odafigyel ránk mióta apu meghalt és mi is szeretnénk neki segíteni mindenben.
Aztán elmentünk aludni. Kezdek hozzászokni a ház nyikorgásaihoz, elég régi ház, még anyu egyik ismerősétől vettük meg, aki kedvezményesen eladta nekünk. Elalvás előtt még ránéztem a csuklómon lévő kis jelre, aminek mintha erősebb lenne a körvonala és kicsit sajog is. Aztán a gondolkodás közben elnyomott az álom.
Sárkányok, tűz, csata. Amikor felkeltem csak ezek a szavak lebegtek a fejembe, ugyanis valami véres nagy csatáról álmodtam az éjszaka, anyu arra fogta, hogy elrontottam a gyomromat elalvás előtt, én pedig elfogadtam. Minden reggel tyúklépésben megyek az iskolába, úgy gondoltam, hogy a középiskola jobb lesz mint az általános, tévedtem. Százszor rosszabb. Még mindig nem fogadtak be, ma reggel is, amikor beléptem a tanterembe fujgatni kezdtek az osztálytársaim, aztán pedig érkeztek a papírgalacsinok is. Lassan hozzászokom....mondom lassan. Gyorsan leültem az egyik hátul lévő padba és lehajtottam a fejemet, aztán a következő pillanatban olyan hangot hallottam, mintha egy elefánt csörtetne felém. Nos igen, Emily az osztály "királynője" tartott felém, 90kg-jával. Ő az a tipikus balhés csaj, aki azt hiszi az ő tulajdonában áll minden.
- Hé kölyök. - szól hozzám. - Megcsináltad a házit.
Azzal már oda is adtam neki az összes házit, amit megcsináltam. Hogy miért adom oda neki? Mert nincs erőm szembeszegülni vele. Talán majd egy szép napon.
Hazafelé már szinte rohantam. Örültem, hogy megszabadultam az iskolától és végre azt csinálhatok amit a legjobban szeretek. Egyszóval olvastam. Ám amikor beértem a szobámba megakadt a szemem valamin, a fura kőn, amit nemrég raktam a polcra. Lassan közelebb mentem a kő pedig egyre jobban fényleni kezdett, aztán nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Meleg volt, aztán amikor hozzáértem elkezdett mozogni. A hirtelen mozdulattól megijedtem és elkezdtem futni ki a házból. Szerencsére senki nem volt otthon, így nem látta, hogy-hogy megijedtem. Bár mást is így tett volna, mivel a kövek nem mozognak, vagyis én még nem láttam magától mozgó követ. Addig futottam, amíg a kapualakú fák előtt nem találtam magamat, a tekintetem ismét a kezemre tévedt, aztán gondoltam egyet és tovább mentem. Ki kell derítenem, hogy került rám ez a tetoválás szerű forma.
Amikor átléptem a két fa között furcsa bizsergés futott át a testemen, ezzel egyidejűleg pedig elakadt a lélegzetem. Gyönyörű helyre kerültem. Amikor először jártam itt észre sem vettem, hogy milyen szépek a fák, a bokrok, a virágok, milyen tisztán lehet hallani a madarak csicsergését és hogy milyen csend van.
- Elképesztő! - suttogtam elképedve
A közelben víz hangját hallottam és egyenesen odamentem. Ittam egy kicsit a patakból, amikor egy kard hangját hallottam meg, olyan hang volt, mint amikor kihúzzák a tokjából.
- Szépen, lassan állj fel.- egy morcos férfi hang szólít meg.
- Nem akarok rosszat. - mondom halkan és megszeppenve.
A férfinek erősen kigyúrt testalkatú, barna bőrű. Annyit mondott, hogy el kell vinnie a vezetőjéhez, aki majd "ítéletet mondd felettem". Az erdős rész lassan eltűnt a szemem elől és egy falu vette át a helyét, ne ilyen régi falura gondoljatok. Első ránézésre elég fejlett volt,de mégis New Yorkhoz képest visszamaradott. A falu közepén egy nagyobb ház állt, valószínűleg a vezérüket itt lehet megtalálni. Beléptünk a házba, nem voltak arany szobrok vagy ilyesmik, de mégis látszott rajta, hogy egy tekintélyesebb ember él itt. Egy hatalmas nagy terembe vezetett a férfi és kérte, hogy várjak türelmesen. Aztán egy öreg férfi totyogott be a terembe, ahol ültem és leült velem szembe egy székre.
- Üdvözöllek.
- Jó napot. - köszönök halkan és a köszönés végül a hangom elcsuklik egy kicsit.
- Ne félj, nem fogunk megölni. - nevet fel a férfi.
- Megnyugtató. - röhögtem fel, cinikusan, aztán pedig elkövettem egy hibát. hatalmas nagy hibát, ami később az életembe került.
Megvakartam a fejemet a jobb kezemmel és amikor letettem az ölembe a kezemet a Lord Syen nevezetű férfinek elkerekedett a szeme.
- Az micsoda? - kérdezte és a tetoválás szerű hegemre bökött.
- Nem tudom, uram. - aztán pedig elkezdett belőlem dőlni a beszéd, mindent elmondtam, hogy ideköltöztünk, hogy találtam meg a kaput és azt is, hogy elájultam. Egyedül a tojásról nem tettem említést, nem éreztem, hogy el kellene mondanom. Syen türelmesen végig hallgatott, nem szakított félbe csak néha bólogatott.
- Nos gyermekem, az ott egy Jel, ami azt jelenti, hogy kiválasztott vagy és cseppet sem vagy átlagos ember, aminek te gondoltad magad.
- Hogy érti azt, hogy nem vagyok átlagos ember? - nézek furcsán. Első gondolatom az volt, hogy ez az ember teljesen megőrült. Aztán egyre csak erősödött bennem a dolog, amikor sárkányokról, tündérekről és hatalmas nagy összeütközésekről kezdett mesélni.
- Ha minden igaz van egy tojásod, amiben benne rejlik a sárkányod. Idővel úgyis kifog kelni, de jó lenne ha elhoznád ide, itt hamarabb kikelne. - fejezi be a férfi.
- Jó. Tegyük fel, hogy hiszek magának. - gondolkozok el. - Nem, nem hiszek. Sárkányok és egyéb misztikus lények csak a könyvekben léteznek. De ha mégis hinnék magának, mi lenne a feladatom sárkány nélkül?
- Egész Sárkányfölde egy zsarnok király uralma alatt áll, az emberek nem mernek ellenszegülni neki. Régen rengeteg sárkány volt a területünkön, ám a kifejlett példányokat a király megölte a tojásokat pedig magánál tartja, valamint ha a tojások nincsenek közel a gazdájukhoz kikelni sem tudna.
Akkor belegondoltam abba, hogy mit veszíthetek ha belemegyek ebbe az egészbe? Igazából semmit.
- Rendben, belemegyek. Viszont van egy pár feltételem
- Hallgatlak. - mosolyodott el a férfi a a bajsza alatt.
- Az iskolát nem hagyom abba, csak tanítás után jövök ide. Mindenféle kiképzésnek alávetem magam később pedig segítek a felkelésnek leverni a királyt, de ha úgy döntök, hogy nem csinálom tovább, akkor nem marasztalhatnak. Saját döntésem, hogy itt maradok-e vagy sem.
- Elfogadom ezeket a dolgokat. Holnap várunk itt a tojással együtt.
- Rendben, de honnan tudom majd, hogy megtaláltam a tojásomat?
- Tudni fogod.
Már mentem volna kifelé, amikor eszembe jutott, hogy nem tudom merre kell menni.
- Öö... - a férfi kérdően nézett rám. - Tudna valakit mellém kirendelni, aki visszakísér? Ugyanis nem tudom merre kell visszafelé menni. Majd idővel megtanulom a járást.
Ugyan az a férfi kísért vissza, aki oda vitt. Nem beszélgettünk, csak csendbe meneteltünk és mire odaértünk a kapuhoz csak intett egyet és mondta, hogy holnap itt fog rám várni. Aztán átléptem a kapun. Az za érzés, amit akkor érzek, amikor átlépek sose fogom megszokni.
Aztán elmentünk aludni. Kezdek hozzászokni a ház nyikorgásaihoz, elég régi ház, még anyu egyik ismerősétől vettük meg, aki kedvezményesen eladta nekünk. Elalvás előtt még ránéztem a csuklómon lévő kis jelre, aminek mintha erősebb lenne a körvonala és kicsit sajog is. Aztán a gondolkodás közben elnyomott az álom.
Sárkányok, tűz, csata. Amikor felkeltem csak ezek a szavak lebegtek a fejembe, ugyanis valami véres nagy csatáról álmodtam az éjszaka, anyu arra fogta, hogy elrontottam a gyomromat elalvás előtt, én pedig elfogadtam. Minden reggel tyúklépésben megyek az iskolába, úgy gondoltam, hogy a középiskola jobb lesz mint az általános, tévedtem. Százszor rosszabb. Még mindig nem fogadtak be, ma reggel is, amikor beléptem a tanterembe fujgatni kezdtek az osztálytársaim, aztán pedig érkeztek a papírgalacsinok is. Lassan hozzászokom....mondom lassan. Gyorsan leültem az egyik hátul lévő padba és lehajtottam a fejemet, aztán a következő pillanatban olyan hangot hallottam, mintha egy elefánt csörtetne felém. Nos igen, Emily az osztály "királynője" tartott felém, 90kg-jával. Ő az a tipikus balhés csaj, aki azt hiszi az ő tulajdonában áll minden.
- Hé kölyök. - szól hozzám. - Megcsináltad a házit.
Azzal már oda is adtam neki az összes házit, amit megcsináltam. Hogy miért adom oda neki? Mert nincs erőm szembeszegülni vele. Talán majd egy szép napon.
Hazafelé már szinte rohantam. Örültem, hogy megszabadultam az iskolától és végre azt csinálhatok amit a legjobban szeretek. Egyszóval olvastam. Ám amikor beértem a szobámba megakadt a szemem valamin, a fura kőn, amit nemrég raktam a polcra. Lassan közelebb mentem a kő pedig egyre jobban fényleni kezdett, aztán nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Meleg volt, aztán amikor hozzáértem elkezdett mozogni. A hirtelen mozdulattól megijedtem és elkezdtem futni ki a házból. Szerencsére senki nem volt otthon, így nem látta, hogy-hogy megijedtem. Bár mást is így tett volna, mivel a kövek nem mozognak, vagyis én még nem láttam magától mozgó követ. Addig futottam, amíg a kapualakú fák előtt nem találtam magamat, a tekintetem ismét a kezemre tévedt, aztán gondoltam egyet és tovább mentem. Ki kell derítenem, hogy került rám ez a tetoválás szerű forma.
Amikor átléptem a két fa között furcsa bizsergés futott át a testemen, ezzel egyidejűleg pedig elakadt a lélegzetem. Gyönyörű helyre kerültem. Amikor először jártam itt észre sem vettem, hogy milyen szépek a fák, a bokrok, a virágok, milyen tisztán lehet hallani a madarak csicsergését és hogy milyen csend van.
- Elképesztő! - suttogtam elképedve
A közelben víz hangját hallottam és egyenesen odamentem. Ittam egy kicsit a patakból, amikor egy kard hangját hallottam meg, olyan hang volt, mint amikor kihúzzák a tokjából.
- Szépen, lassan állj fel.- egy morcos férfi hang szólít meg.
- Nem akarok rosszat. - mondom halkan és megszeppenve.
A férfinek erősen kigyúrt testalkatú, barna bőrű. Annyit mondott, hogy el kell vinnie a vezetőjéhez, aki majd "ítéletet mondd felettem". Az erdős rész lassan eltűnt a szemem elől és egy falu vette át a helyét, ne ilyen régi falura gondoljatok. Első ránézésre elég fejlett volt,de mégis New Yorkhoz képest visszamaradott. A falu közepén egy nagyobb ház állt, valószínűleg a vezérüket itt lehet megtalálni. Beléptünk a házba, nem voltak arany szobrok vagy ilyesmik, de mégis látszott rajta, hogy egy tekintélyesebb ember él itt. Egy hatalmas nagy terembe vezetett a férfi és kérte, hogy várjak türelmesen. Aztán egy öreg férfi totyogott be a terembe, ahol ültem és leült velem szembe egy székre.
- Üdvözöllek.
- Jó napot. - köszönök halkan és a köszönés végül a hangom elcsuklik egy kicsit.
- Ne félj, nem fogunk megölni. - nevet fel a férfi.
- Megnyugtató. - röhögtem fel, cinikusan, aztán pedig elkövettem egy hibát. hatalmas nagy hibát, ami később az életembe került.
Megvakartam a fejemet a jobb kezemmel és amikor letettem az ölembe a kezemet a Lord Syen nevezetű férfinek elkerekedett a szeme.
- Az micsoda? - kérdezte és a tetoválás szerű hegemre bökött.
- Nem tudom, uram. - aztán pedig elkezdett belőlem dőlni a beszéd, mindent elmondtam, hogy ideköltöztünk, hogy találtam meg a kaput és azt is, hogy elájultam. Egyedül a tojásról nem tettem említést, nem éreztem, hogy el kellene mondanom. Syen türelmesen végig hallgatott, nem szakított félbe csak néha bólogatott.
- Nos gyermekem, az ott egy Jel, ami azt jelenti, hogy kiválasztott vagy és cseppet sem vagy átlagos ember, aminek te gondoltad magad.
- Hogy érti azt, hogy nem vagyok átlagos ember? - nézek furcsán. Első gondolatom az volt, hogy ez az ember teljesen megőrült. Aztán egyre csak erősödött bennem a dolog, amikor sárkányokról, tündérekről és hatalmas nagy összeütközésekről kezdett mesélni.
- Ha minden igaz van egy tojásod, amiben benne rejlik a sárkányod. Idővel úgyis kifog kelni, de jó lenne ha elhoznád ide, itt hamarabb kikelne. - fejezi be a férfi.
- Jó. Tegyük fel, hogy hiszek magának. - gondolkozok el. - Nem, nem hiszek. Sárkányok és egyéb misztikus lények csak a könyvekben léteznek. De ha mégis hinnék magának, mi lenne a feladatom sárkány nélkül?
- Egész Sárkányfölde egy zsarnok király uralma alatt áll, az emberek nem mernek ellenszegülni neki. Régen rengeteg sárkány volt a területünkön, ám a kifejlett példányokat a király megölte a tojásokat pedig magánál tartja, valamint ha a tojások nincsenek közel a gazdájukhoz kikelni sem tudna.
Akkor belegondoltam abba, hogy mit veszíthetek ha belemegyek ebbe az egészbe? Igazából semmit.
- Rendben, belemegyek. Viszont van egy pár feltételem
- Hallgatlak. - mosolyodott el a férfi a a bajsza alatt.
- Az iskolát nem hagyom abba, csak tanítás után jövök ide. Mindenféle kiképzésnek alávetem magam később pedig segítek a felkelésnek leverni a királyt, de ha úgy döntök, hogy nem csinálom tovább, akkor nem marasztalhatnak. Saját döntésem, hogy itt maradok-e vagy sem.
- Elfogadom ezeket a dolgokat. Holnap várunk itt a tojással együtt.
- Rendben, de honnan tudom majd, hogy megtaláltam a tojásomat?
- Tudni fogod.
Már mentem volna kifelé, amikor eszembe jutott, hogy nem tudom merre kell menni.
- Öö... - a férfi kérdően nézett rám. - Tudna valakit mellém kirendelni, aki visszakísér? Ugyanis nem tudom merre kell visszafelé menni. Majd idővel megtanulom a járást.
Ugyan az a férfi kísért vissza, aki oda vitt. Nem beszélgettünk, csak csendbe meneteltünk és mire odaértünk a kapuhoz csak intett egyet és mondta, hogy holnap itt fog rám várni. Aztán átléptem a kapun. Az za érzés, amit akkor érzek, amikor átlépek sose fogom megszokni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése