Sárkányfölde

Sárkányfölde.

I. fejezet.

A nevem Edward Stephan, New Yorkban élek, tipikus nagyvárosi gyerek vagyok, akinek rosszak a jegyei és sok barátja van, hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz? Az úgy nevezett barátaim miatt vannak rossz jegyeim, mindig velük lógok ezért a tanulásra alig van időm, ám ezekre a dolgokra csak akkor jöttem rá, amikor elköltöztünk. Na de ne szaladjunk ennyire előre, a történetünk akkor kezdődött, amikor 13 évesen éppen játszottam a kertben.

- Anyu, nem láttad az ásómat? - kiáltok be a házba. New Yorkban ritkák a zöld területek, de mi szerencsére pont egy ilyen terület közelében élünk egy közepes nagyságú kertes házban.
- Ott van a fészerben. - mutat anyu a kis faházra, ahol a szerszámokat és a bicikliket tartjuk. - Megtaláltad?
- Igen! - kiáltottam vissza
Kezemben egy hatalmas ásóval kezdtem el ásni a kert egyik hátsó eldugott részében. Nem tudom, hogy jött az az ötlet, hogy kincseket keresek, de jó bulinak tartottam, anyu meg nem igazán foglalkozott a dologgal, csak annyit mondott, hogy " ha végeztél temess be, nehogy beleessünk". Így hát ásni kezdtem. Igazából jó és nyugis gyerek vagyok, akinek rossz barátai vannak, de jó szokásom, hogy akármivel eltudom foglalni magam és ez most is sikerült, két napi voltam elfoglalva az ásással, találtam pár pénzérmét meg kisebb tárgyakat, ám amit a második nap délutánján találtam elképesztő volt. Egy tojás találtam, ami körülbelül ötször volt nagyobb egy átlagos tojásnál, ami minden házban megtalálható volt, pluszban vörösen fénylett, amikor megérintettem, de mégis ráfogtam, hogy egy tojás alakú kő. Szépen visszatemettem a lyukat és az ásatást eredményesnek tekintettem, majd bevittem a szobámba a tojást és felraktam az egyik polcomra, a könyvek mellé, amiket alig használtam. 13 éves normális gyerekként, sosem érdekeltek a könyvek, ha lekötöttek volna sem vettem volna le őket a a polcról, a barátaim kiröhögnének miattuk. Egy kis ideig még ott volt a polcomon a tojás alakú kő, aztán feledésbe merült a nagytakarítások közben bekerült a fészerbe.A tojás teljes feledésbe merült, mivel ebben az évben meghalt az édesapám. A halála engem és a nővéremet is megviselt, mit ne mondjak anyámat meg még jobban. Sokáig magán tanulók voltunk, nem volt kedvem visszamenni az iskolába és újra boldog lenni. Aztán amikor 15 éves lettem anyám be sokallt, apám halála után nagyon beteges lett, mindenféle betegséget elkapott, amit lehetett és az orvos azt javasolta neki, hogy költözzünk valami nyugisabb és tisztább helyre. Amikor hazaért és elmondta az ötletét, miszerint költözzünk el valami kis városba, vagy faluba őrjöngeni kezdtem.
- Nem akarom itt hagyni az iskolát. Esküszöm, hogy visszamegyek és nem leszek magántanuló.
- Muszáj elmennünk, Ed.
- De nem akarok, itt vannak a barátaim, mi lesz velem ha elmegyünk?Totálisan egyedül leszek.
- Valljuk be, azok a barátok nem voltak rád a legjobb hatással. - szólal meg Layla a nővérem, aki 3 évvel volt idősebb nálam. Úgy tűnt ő már elfogadta a dolgot, de én nem fogom.
Felálltam és egy határozott mozdulattal ellöktem magam az asztaltól, majd felrohantam a lépcsőn és a szobám ajtaját jól becsaptam, reméltem, hogy még az üveg is kitörik. Az egész pakolásból kihúztam magam, a szobám egyik sarkában ültem egy széken és szépen végig néztem, amíg a szobám szépen kiürül, először az elektronikus tárgyak kerültek ki, mint a tv, a számítógépem, a hifim aztán szépen lassan a könyveim is eltűntek  a makettjeim aztán az egész szobába már csak én maradtam, na meg a szék, amin ültem. Egészen addig ültem ott, amíg nem szóltak anyuék, hogy indulnunk kell. Ahogy végig mentem a házon, látszottak a kisgyerek koromnak a nyomai, a néhol összerajzolt falak - anyunak szép emlékek voltak, ezért nem szedte le őket -, ebben a pár percben minden eszembe jutott, a sok veszekedés Laylaval, ahogy reggelente az asztalnál ülve eszünk. Ám ezután egy idegen helyre megyünk, ahol semmi nem lesz ugyanolyan, mint itt. Duzzogva beültem a kocsiba, majd anyu hátraszólt.
- Kösd be magad, indulunk egy szép és tiszta élet felé. - mosolygott.
Én nem szólaltam meg, csak elővettem az mp3-asomat és odatekertem a Bullet for my Valentine Tears Don't Fall című számára és maxra vettem a hangerőt. Anyu még mondott valamit, hogy hiába tiltakozok némasággal, akkor is muszáj elköltöznünk, ugyanis apu keresete nélkül nem tudtunk volna sokáig fent tartani egy ekkora házat. Még utoljára visszanéztem a házra, aminek az ablakában ott volt az "Eladó" tábla. Az út nagyon hosszú volt, a felét legalább átaludtam, szóval összekötöttem a kellemest a hasznossal. Amikor megérkeztünk csak rosszabb lett a hangulatom, egy Isten háta mögötti helyre költöztünk, egy kis viskóba, ahol talán még áram se volt.
- Itt van egyáltalán áram? - erre a kérdésemre két pár rosszalló tekintetet kaptam, szóval úgy döntöttem végig járom a környéket.
Szokatlan volt a környezet, mindenhol fákat láttam és zöld területet, madarakat, egyszóval minden olyan nyugis volt, túlságosan nyugis. A következő két hét a pakolásról és az ügyintézésről szolt, voltam a sulimban beiratkozni és megnéztem az osztálytársaimat, mivel az első félév vége felé jártunk, majd csak a második félévtől nem leszek már magántanuló. Hurrá. Miközben pakoltam kifelé a könyveimet elkapott a hév és beleolvastam egybe, majd kettőbe és csak úgy faltam a könyveket. Rájöttem, hogy már nagyon szerettem volna őket elolvasni és most itt volt az ideje, úgysem tudtam volna mit csinálni és senki sem látja, ha olvasok.A legújabb szórakozásom az, hogy a kert hátuljában lévő fán ücsörgök és olvasok. A fa az úgy nézett ki, hogy a földhöz közel ágaznak el az ágai én pedig kényelmesen betudom magam fészkelni közéjük. Minden nap suli után idementem levezetni a feszültséget, az osztályom ugyan is folyamatosan kiközösített. Mivel új fiú voltam nehéz a beilleszkedés és nem is hiszem, hogy egyhamar befogadnának, de nem is zavart.
A pakolás terén volt még pár doboz, amit ki kellett volna pakolni, de mindkettőre azt írtuk, hogy nem fontos dolgok, szóval valószínűleg a legtöbb dolog, ami benne van a kukában végzi majd. Egy pénteki délutánon, amikor nem kellett tanulnom elhatároztam, hogy kipakolom azokat a dobozokat is. Az egyikben megtaláltam azt a tojás alakú követ, amit pár évvel ezelőtt ástam ki a kertben, aztán felraktam a szekrényre. Szépen mutatott, mint valami antik tartó edény. Nem is tudom, hogy felejthettem el, hiszen valahogy mindig is vonzott az a kő, annyira szépen néz ki. A nővérem szobája az enyém melletti, szóval amikor mentem kifelé belestem hozzá. Az ágyon ült kezében a laptoppal, megütögettem az ajtót.
- Szia. - köszönt rám.
- Bejöhetek? - kérdezem, majd bólintott és lehajtotta a laptop tetejét.
- Mi újság? - mosolyog rám
- Semmi, csak gondoltam beszélgethetnénk.
- Egyedül érzed magad? - néz rám, ugyanis tisztában van azzal, hogy milyen az osztályom és hogy mennyire nem akarnak befogadni.
- Kicsit.
Aztán letámadott, olyan volt mint régen. Ütöttük és haraptuk egymást, egyszóval egy kis egészséges birkózást csináltunk, amikor anyu rontott be a szobába. Mindhárman elkerekedett szemmel néztük a másik két embert és elnevettük magunkat.
- Beszállhatok? - kérdezi anyu, miközben leveszi a kabátját és leteszi a táskáját a földre, valószínűleg most jött haza a munkából - igen, első nap kapott egy jól fizető állást - és egyből idejött a zajra. Mi örömmel bólintottunk, majd mindhárman elkezdtünk az ágyon ugrálni mint az 5 éves gyerekek.